szentel

Hungarian

Etymology

Of debated origin:

1. From the noun szent (“saint”) +‎ -el (verb-forming suffix).
2. Borrowed from a Slavic language.

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈsɛntɛl]
• Hyphenation: szen‧tel
• Rhymes: -ɛl
• Homophone: szenttel

Verb

szentel

1. (transitive) to dedicate, to devote (for a purpose)
2. (transitive) to consecrate

Conjugation

conjugation of szentel

			1st person sg	2nd person sg informal	3rd person sg, 2nd p. sg formal	1st person pl	2nd person pl informal	3rd person pl, 2nd p. pl formal
Indica­tive mood	Pre­sent	Indef.	szentelek	szentelsz	szentel	szentelünk	szenteltek	szentelnek
		Def.	szentelem	szenteled	szenteli	szenteljük	szentelitek	szentelik
		2nd-p. o.	szentellek	―
	Past	Indef.	szenteltem	szenteltél	szentelt	szenteltünk	szenteltetek	szenteltek
		Def.	szenteltem	szentelted	szentelte	szenteltük	szenteltétek	szentelték
		2nd-p. o.	szenteltelek	―
Condi­tional mood	Pre­sent	Indef.	szentelnék	szentelnél	szentelne	szentelnénk	szentelnétek	szentelnének
		Def.	szentelném	szentelnéd	szentelné	szentelnénk (or szentelnők)	szentelnétek	szentelnék
		2nd-p. o.	szentelnélek	―
Sub­junc­tive mood	Pre­sent	Indef.	szenteljek	szentelj or szenteljél	szenteljen	szenteljünk	szenteljetek	szenteljenek
		Def.	szenteljem	szenteld or szenteljed	szentelje	szenteljük	szenteljétek	szenteljék
		2nd-p. o.	szenteljelek	―
Infinitive	szentelni		szentelnem	szentelned	szentelnie	szentelnünk	szentelnetek	szentelniük
Other nonfinite verb forms			Verbal noun	Present participle	Past participle	Future part.	Adverbial part.	Potential
			szentelés	szentelő	szentelt	szentelendő	szentelve	szentelhet

Derived terms

(With verbal prefixes):

• felszentel
• megszentel

Further reading

• szentel in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (‘The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’, abbr.: ÉrtSz.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN