User:Dubaduba~enwiktionary/vers
/ - U - / és az ún. fejetlen hippónakteusból / w - U U - U - -/. Így eredetileg a sor harmadik szótagja után metszet áll, ám Horatius nyomán ez két szótaggal arrébb tolódott. Képlete:
— U — — — // U U — U — — — U — — — // U U — U — — — U — — — // U U — U — — — U U — — Partra szállottam. Levonom vitorlám. A szelek mérgét nemesen kiálltam. Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben Izzada orcám. (Berzsenyi)
ALKAIOSZI VERSSZAK. AZ alkaioszi versszak Alkaiosz görög költő kedvelt formája volt. A versszak négy sorból áll. Első két sora ún. alkaioszi tizenegyes (nagy alkaioszi) sor. A sor egy jambikus dipódiából és egy ún. fejetlen glükóneus kólonból (w — U U — U —) tevődik össze. A sormetszet azonban Horatius nyomán az ötödik szótag után áll. A strófa harmadik sora az alkaioszi kilencesnek nevezett ötödfeles jambus, melynek első és harmadik jambusát spondeus helyettesítheti. A strófa negyedik sora az ún. alkaioszi tízes (kis alkaioszi) sor: négyes trocheus, azonban az első két lába ciklikus daktilus. (Ciklikus daktilusnak a — bizonyos sorfajtáknál — trocheus helyett álló daktilust nevezzük; hasonlóképpen jambusi sorban állhat jambus helyett ún. ciklikus anapesztus.) Az alkaioszi versszak képlete:
w — U — w // — U U — U —
w — U — w // — U U — U —
w — U — w — U — w
— U U — U U — U — U
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
(Berzsenyi)
28[edit]
ASZKLEPIADÉSZI VERSSZAK[edit]
Az aszklepiadészi versszak Aszklepiadész alexandriai költőről kapta nevét. Ez a versszak is négy sorból áll. Első három sora az ún. kis aszklepiadészi sor. A sor a glükóneus elnevezésű kólon (w w — U U — U —) bővítménye: a hatodik szótag után egy choriambus ékelődik a kólonba, így a sort a choriambus előtt, tehát a hatodik szótag után metszet vágja ketté. A versszak negyedik sora egy glükóneus. (Megjegyzendő, hogy a verstanok több aszklepiadészi strófát ismernek, az itt ismertetett neve a szakirodalomban ún. első aszklepiadészi versszak.)
Képlete:
w w — U U — // — U U — U — w w — U U — // — U U — U — w w — U U — // — U U — U — w w — U U — U —
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. (Berzsenyi)
(Ezeket a bonyolult ritmusalakzatokat konkrét idézetek, például a fenti három Berzsenyi-strófa memorizálásával legkönnyebb megtanulni.)
A kardalok strófái[edit]
Az ókori görög lírai és drámai költészet jellegzetes formája a kardal. A kardal, mint neve mutatja, kórusban (hangszerkísérettel) előadott dal. A kardal része volt a görög drámáknak, de önálló költészeti formaként is élt — különféle ünnepi alkalmakra, például olimpiai versenyek győzteseinek ünneplésére is írtak kardalt. A lírai kardal strófikus szerkezete a következő: az első strófát egy vele metrikailag tökéletesen megegyező ún. antistrófa követi, majd ezt egy más metrikájú, ún. epódosz, záróstrófa. A drámai kardalokban több strófa-antistrófa követi egymást (minden strófa-antistrófa metrikája páronként eltérő), és ezt zárja le az epódosz. Ez a forma a magyar költészetben jobbára Pindarosz, Szimonidész és más kardalköltők fordításai által él; illetve Babits Mihály Laodameia című drámai költeményében írt eredeti kardalokat:
29[edit]
1. strófa FIÚK Minden szomorú idő közt a tavasz a legszomorúbb, amikor zöldül az erdő, amikor borul az ég. LÁNYOK Friss zápor zúg a mezők közt az út sárral teli, rút, de barna bársony a felhő, de zöld bársony a vidék. 1. antistrófa FIÚK Jő Héliosz égi nyilakkal gyilkos sugárnyila hull és újra napos a nappal és zengve ébred a méh. LÁNYOK Völgy felé forr a folyóka, a fenyő a kékbe nyúl, I nap felé vágy a futóka s a királynő — férje felé! 2. strófa FIÚK Jertek ma, fiúk, valamennyien, kik lakjátok erdős Phylakét s nagy Démétér földjét, Pyrasost s juhok anyját, a virágos Itónt, tengeri Antrónt s füves Pteleost a sokcsucsu Thessaliában.
30[edit]
LÁNYOK Jertek ma leányok, barna szüzek, nász-nem-látott sok szép hajadon, kérjük dallal nyilas Artemist, hogy adja királynőnknek vigaszát, ki zokogva eped hős férje után s haját keze tépi hiában.
2. antistrófa FIÚK Két hős dalia szállt Trója felé az ős Phylakos palotáiból, gyorslábu Podargés és a vitéz Prótesiláos, mint két csodasas, mely fészkéből zsákmányra kikel, tán hogy soha vissza ne keljen. LÁNYOK A bizakodó hős útra merész s árván marad sok ős palota és tépi haját sok bús feleség, a fekete föld s a keserü víz minden fehér csontot befogad s ki merhet az istenek ellen?
Epodos TELJES KAR Milyen bort adtak a föld fiának a kegyetlen istenek, hogy attól örökre részeg s szenved mig a sírba száll? hogy él, ahol élni bánat és küzködik és szeret, ahol bűn lenni merésznek, ahol szeretni halál? hogy tudva is űzi lázát végzete torka felé és kergeti azt ami messze
31[edit]
s elereszti ami közel; elhagyja nyugalmas házát és mind ki őt szereté s csak akkor látja, ha veszve, hogy boldogsága vesz el? Bolond akarás a férfi bora, a nő bora bús szerelme, sajtolva kínnal a fürtből, amelynek vágy a neve, a sors buta lába gázol a lélek kádjában ütemre és ömlik a vérző fürtből a bor vérszínü leve. És mint akit ért kígyómarás, számára fü nem terem: a férfi bora bolond akarás, a nő bora bús szerelem.
Rímes-időmértékes szerkezetek[edit]
Az eddig tárgyalt időmértékes szerkezetek óklasszikai, görög és latin költészeti formák voltak. A görög és római költészet nem használt rímeket; mint arról szó volt, a disztichon rímes változata, a leoninus középkori képződmény. A magyar költők nagyon sok versformát honosítottak meg az újlatin, germán és szláv nyelvek költészetéből. Külön fejezetben történő tárgyalásukat a verstani hagyományban az indokolja, hogy ezeket a formákat az újlatin, germán, szláv nyelvek a magyar költészetétől eltérő, de hangsúlyos verseléssel hozzák létre. Az olasz, angol, orosz verselés (mivel, ezekben a nyelvekben a szóhangsúly váltakozó) a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakoztatásával az időmértékes verselés verslábainak megfelelő képleteket hoz létre. Az, amit az angol költészetben jambusnak neveznek, valójában egy hangsúlytalan, és egy hangsúlyos szótag egymásutánjának képlete. Már a középkori latin költészet ismerte a rímeket, a fönt említett nyelvcsaládok hangsúlyváltó verselése pedig elsősorban rímes formákat teremtett. A kötött hangsúlyú magyar nyelven bajosan lehetne az eredeti mértéket megvalósítani. A magyar költők a hangsúlyos verselés „jambusi", „trocheusi", „daktilusi", „anapesztusi" képleteit időmértékes jambusba stb. fordították, időmértékes lábakat hasz-
32[edit]
náltak e formák meghonosításakor. Így tehát értelemszerűen az időmértékes verselésen belül kell ismertetni őket. Külön csoportba utalásukat a fentieken kívül az is indokolja, hogy ezeknek a sor- és strófafajtáknak gyakorlati verstechnikai kezelése eltér az óklasszikai formákétól. Ezek a formák szinte kivétel nélkül homogén felépítettségűek: egy verssoron belül egyféle verslábat használnak, legalábbis elvont képletük (verstani szakszóval: metrumuk) szerint. Mégsem lehet azt mondani, hogy monoritmikusak lennének, hogy ritmusuk állandó volna. Épp azért, mert tisztán jambikus, trochaikus, anapesztikus vagy daktilikus lejtésűek e versek, a költők több metrikai licenciával, szabadsággal élnek, így kerülik el a monoforma kényszerű monotóniáját. Ez a lazaság többnyire szótagszámon belül maradva érvényesül. Jambusi és trocheusi versben az utolsó versláb kivételével bármely pozícióban állhat helyettesíthető spondeus vagy pyrrichius. (Modern jambusversben a ciklikus anapesztus, trocheusversben a ciklikus daktilus igen ritka, talán mert az megnöveli a szótagszámot.) Az anapesztikus és daktilikus versformákban spondeus szerepelhet helyettesítőként, de mivel ez mindenképp a szótagszám megváltozásával jár, érezhetően kibillenti a sor ritmikáját. Ezért jobbára sorkezdő pozícióban gyakori a helyettesítő spondeus. A verslábaknak ez a laza kezelése egészen más hatású poliritmiát eredményez, mint akár a hexameter lüktetése. Vannak költők, akik tisztán verselnek:
Lemorzsolám felét már életemnek... (Reviczky)
A hatodfeles jambikus sorban egyetlen helyettesítő spondeus van, de annak első hosszú szótagja („már") hangsúlytalan a sor értelmi hangsúlyozásakor, így nem zavaró. Más költők ellenben az utolsó láb kivételével sokszor sehol nem tartják meg a jambusi mértéket, sőt spondeus vagy pyrrichius helyett az ellentétes lábat, a trocheust használják. A szótagidők felcserélésének (tehát ellentétes versláb alkalmazásának) a neve: anaklázis.
Mindig újra kezdődött a csata... (Szabó L.)