összetétel

From Wiktionary, the free dictionary
Jump to navigation Jump to search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

Deverbal from összetesz (to join, compound),[1] formed with the suffix -tel.

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈøsːɛteːtɛl]
  • Hyphenation: ösz‧sze‧té‧tel

Noun[edit]

összetétel (plural összetételek)

  1. composition
  2. (grammar) Synonym of szóösszetétel (compound word)

Declension[edit]

Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative összetétel összetételek
accusative összetételt összetételeket
dative összetételnek összetételeknek
instrumental összetétellel összetételekkel
causal-final összetételért összetételekért
translative összetétellé összetételekké
terminative összetételig összetételekig
essive-formal összetételként összetételekként
essive-modal
inessive összetételben összetételekben
superessive összetételen összetételeken
adessive összetételnél összetételeknél
illative összetételbe összetételekbe
sublative összetételre összetételekre
allative összetételhez összetételekhez
elative összetételből összetételekből
delative összetételről összetételekről
ablative összetételtől összetételektől
non-attributive
possessive - singular
összetételé összetételeké
non-attributive
possessive - plural
összetételéi összetételekéi
Possessive forms of összetétel
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. összetételem összetételeim
2nd person sing. összetételed összetételeid
3rd person sing. összetétele összetételei
1st person plural összetételünk összetételeink
2nd person plural összetételetek összetételeitek
3rd person plural összetételük összetételeik

Derived terms[edit]

References[edit]

  1. ^ Eőry, Vilma. Értelmező szótár+ (’Explanatory Dictionary Plus’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2007. →ISBN

Further reading[edit]