autentikus

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to navigation Jump to search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

Borrowed from Latin authenticus, from Ancient Greek αὐθεντικός (authentikós, principal, genuine).[1] With -ikus ending.

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈɒutɛntikuʃ]
  • Hyphenation: au‧ten‧ti‧kus
  • Rhymes: -uʃ

Adjective[edit]

autentikus (comparative autentikusabb, superlative legautentikusabb)

  1. authentic

Declension[edit]

Inflection (stem in -a-, back harmony)
singular plural
nominative autentikus autentikusak
accusative autentikusat autentikusakat
dative autentikusnak autentikusaknak
instrumental autentikussal autentikusakkal
causal-final autentikusért autentikusakért
translative autentikussá autentikusakká
terminative autentikusig autentikusakig
essive-formal autentikusként autentikusakként
essive-modal
inessive autentikusban autentikusakban
superessive autentikuson autentikusakon
adessive autentikusnál autentikusaknál
illative autentikusba autentikusakba
sublative autentikusra autentikusakra
allative autentikushoz autentikusakhoz
elative autentikusból autentikusakból
delative autentikusról autentikusakról
ablative autentikustól autentikusaktól
non-attributive
possessive - singular
autentikusé autentikusaké
non-attributive
possessive - plural
autentikuséi autentikusakéi

Derived terms[edit]

See also[edit]

References[edit]

  1. ^ Tótfalusi, István. Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára (’A Storehouse of Foreign Words: an explanatory and etymological dictionary of foreign words’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005. →ISBN