dicséreteim

From Wiktionary, the free dictionary
Jump to navigation Jump to search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

dicséret +‎ -eim (possessive suffix)

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈdit͡ʃeːrɛtɛjim]
  • Hyphenation: di‧csé‧re‧te‧im

Noun[edit]

dicséreteim

  1. first-person singular multiple-possession possessive of dicséret

Declension[edit]

Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative dicséreteim
accusative dicséreteimet
dative dicséreteimnek
instrumental dicséreteimmel
causal-final dicséreteimért
translative dicséreteimmé
terminative dicséreteimig
essive-formal dicséreteimként
essive-modal dicséreteimül
inessive dicséreteimben
superessive dicséreteimen
adessive dicséreteimnél
illative dicséreteimbe
sublative dicséreteimre
allative dicséreteimhez
elative dicséreteimből
delative dicséreteimről
ablative dicséreteimtől
non-attributive
possessive - singular
dicséreteimé
non-attributive
possessive - plural
dicséreteiméi