önző

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

From ön ‎(self). Created during the Hungarian language reform which took place in the 18th–19th centuries.[1]

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈønzøː]
  • Hyphenation: ön‧ző

Adjective[edit]

önző (comparative önzőbb, superlative legönzőbb)

  1. selfish

Declension[edit]

Inflection (stem in long/high vowel, front rounded harmony)
singular plural
nominative önző önzők
accusative önzőt önzőket
dative önzőnek önzőknek
instrumental önzővel önzőkkel
causal-final önzőért önzőkért
translative önzővé önzőkké
terminative önzőig önzőkig
essive-formal önzőként önzőkként
essive-modal
inessive önzőben önzőkben
superessive önzőn önzőkön
adessive önzőnél önzőknél
illative önzőbe önzőkbe
sublative önzőre önzőkre
allative önzőhöz önzőkhöz
elative önzőből önzőkből
delative önzőről önzőkről
ablative önzőtől önzőktől
Inflection (stem in -e-, front rounded harmony)
singular plural
nominative önző önzőek
accusative önzőt önzőeket
dative önzőnek önzőeknek
instrumental önzővel önzőekkel
causal-final önzőért önzőekért
translative önzővé önzőekké
terminative önzőig önzőekig
essive-formal önzőként önzőekként
essive-modal
inessive önzőben önzőekben
superessive önzőn önzőeken
adessive önzőnél önzőeknél
illative önzőbe önzőekbe
sublative önzőre önzőekre
allative önzőhöz önzőekhez
elative önzőből önzőekből
delative önzőről önzőekről
ablative önzőtől önzőektől

Synonyms[edit]

Antonyms[edit]

References[edit]

  1. ^ Gábor Zaicz, Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 963 7094 01 6