őröm

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search
See also: öröm

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

őr +‎ -öm ‎(possessive suffix)

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈøːrøm]
  • Hyphenation: őröm

Noun[edit]

őröm

  1. first-person singular (single possession) possessive of őr
    az én őröm‎ ― my guard

Declension[edit]

Inflection (stem in -e-, front rounded harmony)
singular plural
nominative őröm
accusative őrömet
dative őrömnek
instrumental őrömmel
causal-final őrömért
translative őrömmé
terminative őrömig
essive-formal őrömként
essive-modal őrömül
inessive őrömben
superessive őrömön
adessive őrömnél
illative őrömbe
sublative őrömre
allative őrömhöz
elative őrömből
delative őrömről
ablative őrömtől