boldog

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

Native development. Probably from an otherwise unattested stem of unknown origin +‎ -g ‎(adjectivizing suffix). [1]

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈboldoɡ]
  • (file)
  • Hyphenation: bol‧dog

Adjective[edit]

boldog (comparative boldogabb, superlative legboldogabb)

  1. happy
  2. (Catholicism) blessed (a title indicating the beatification of a person)

Declension[edit]

Inflection (stem in -a-, back harmony)
singular plural
nominative boldog boldogak
accusative boldogat boldogakat
dative boldognak boldogaknak
instrumental boldoggal boldogakkal
causal-final boldogért boldogakért
translative boldoggá boldogakká
terminative boldogig boldogakig
essive-formal boldogként boldogakként
essive-modal
inessive boldogban boldogakban
superessive boldogon boldogakon
adessive boldognál boldogaknál
illative boldogba boldogakba
sublative boldogra boldogakra
allative boldoghoz boldogakhoz
elative boldogból boldogakból
delative boldogról boldogakról
ablative boldogtól boldogaktól
Inflection (stem in -o-, back harmony)
singular plural
nominative boldog boldogok
accusative boldogot boldogokat
dative boldognak boldogoknak
instrumental boldoggal boldogokkal
causal-final boldogért boldogokért
translative boldoggá boldogokká
terminative boldogig boldogokig
essive-formal boldogként boldogokként
essive-modal
inessive boldogban boldogokban
superessive boldogon boldogokon
adessive boldognál boldogoknál
illative boldogba boldogokba
sublative boldogra boldogokra
allative boldoghoz boldogokhoz
elative boldogból boldogokból
delative boldogról boldogokról
ablative boldogtól boldogoktól

Antonyms[edit]

Derived terms[edit]

(Expressions):

References[edit]

  1. ^ Gábor Zaicz, Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 963 7094 01 6