margó

See also: margo, Margo, Margó, and mar go

Hungarian

Etymology

From Latin margo (“edge”).

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈmɒrɡoː]
• Hyphenation: mar‧gó
• Rhymes: -ɡoː

Noun

margó (plural margók)

1. margin (edge of the paper that remains blank)

Declension

Inflection (stem in long/high vowel, back harmony)
	singular	plural
nominative	margó	margók
accusative	margót	margókat
dative	margónak	margóknak
instrumental	margóval	margókkal
causal-final	margóért	margókért
translative	margóvá	margókká
terminative	margóig	margókig
essive-formal	margóként	margókként
essive-modal	—	—
inessive	margóban	margókban
superessive	margón	margókon
adessive	margónál	margóknál
illative	margóba	margókba
sublative	margóra	margókra
allative	margóhoz	margókhoz
elative	margóból	margókból
delative	margóról	margókról
ablative	margótól	margóktól
non-attributive possessive - singular	margóé	margóké
non-attributive possessive - plural	margóéi	margókéi

Possessive forms of margó
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	margóm	margóim
2nd person sing.	margód	margóid
3rd person sing.	margója	margói
1st person plural	margónk	margóink
2nd person plural	margótok	margóitok
3rd person plural	margójuk	margóik

Further reading

• margó in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (“The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language”, abbr.: ÉrtSz.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN