füge

See also: fuge, fugę, fùgē, and Fuge

German

Verb

füge

1. (deprecated template usage) First-person singular present of fügen.
2. (deprecated template usage) First-person singular subjunctive I of fügen.
3. (deprecated template usage) Third-person singular subjunctive I of fügen.
4. (deprecated template usage) Imperative singular of fügen.

---

Hungarian

Etymology

Borrowed from Italian fico.

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈfyɡɛ]
• Hyphenation: fü‧ge

Noun

füge (plural fügék)

1. fig (fruit)

Declension

Inflection (stem in long/high vowel, front unrounded harmony)
	singular	plural
nominative	füge	fügék
accusative	fügét	fügéket
dative	fügének	fügéknek
instrumental	fügével	fügékkel
causal-final	fügéért	fügékért
translative	fügévé	fügékké
terminative	fügéig	fügékig
essive-formal	fügeként	fügékként
essive-modal	—	—
inessive	fügében	fügékben
superessive	fügén	fügéken
adessive	fügénél	fügéknél
illative	fügébe	fügékbe
sublative	fügére	fügékre
allative	fügéhez	fügékhez
elative	fügéből	fügékből
delative	fügéről	fügékről
ablative	fügétől	fügéktől
non-attributive possessive - singular	fügéé	fügéké
non-attributive possessive - plural	fügééi	fügékéi

Possessive forms of füge
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	fügém	fügéim
2nd person sing.	fügéd	fügéid
3rd person sing.	fügéje	fügéi
1st person plural	fügénk	fügéink
2nd person plural	fügétek	fügéitek
3rd person plural	fügéjük	fügéik

Derived terms

• fügefa