pincér

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search
See also: pincer

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

pince ‎(cellar) +‎ -ér ‎(occupation suffix). Created during the Hungarian language reform which took place in the 18th–19th centuries, patterned after the German Kellner ‎(waiter), itself based on the Medieval Latin cellenārius ‎(cellarman). Compare other occupations with the -ár / -ér suffix: kádár ‎(cooper), böllér ‎(butcher, pig-slaugherman), pintér ‎(cooper).[1]

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈpint͡seːr]
  • Hyphenation: pin‧cér

Noun[edit]

pincér ‎(plural pincérek)

  1. waiter (a server in a restaurant or similar)

Declension[edit]

Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative pincér pincérek
accusative pincért pincéreket
dative pincérnek pincéreknek
instrumental pincérrel pincérekkel
causal-final pincérért pincérekért
translative pincérré pincérekké
terminative pincérig pincérekig
essive-formal pincérként pincérekként
essive-modal
inessive pincérben pincérekben
superessive pincéren pincéreken
adessive pincérnél pincéreknél
illative pincérbe pincérekbe
sublative pincérre pincérekre
allative pincérhez pincérekhez
elative pincérből pincérekből
delative pincérről pincérekről
ablative pincértől pincérektől
Possessive forms of pincér
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. pincérem pincéreim
2nd person sing. pincéred pincéreid
3rd person sing. pincére pincérei
1st person plural pincérünk pincéreink
2nd person plural pincéretek pincéreitek
3rd person plural pincérük pincéreik

Derived terms[edit]

References[edit]

  1. ^ Gábor Zaicz, Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 963 7094 01 6