szonáta

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

From Italian sonata, from the feminine past participle of sonare (modern suonare), from Latin sonāre (to make sound), from Latin sonus (sound)[1] +‎ -áta.

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈsonaːtɒ]
  • (file)
  • Hyphenation: szo‧ná‧ta

Noun[edit]

szonáta (plural szonáták)

  1. sonata

Declension[edit]

Inflection (stem in long/high vowel, back harmony)
singular plural
nominative szonáta szonáták
accusative szonátát szonátákat
dative szonátának szonátáknak
instrumental szonátával szonátákkal
causal-final szonátáért szonátákért
translative szonátává szonátákká
terminative szonátáig szonátákig
essive-formal szonátaként szonátákként
essive-modal
inessive szonátában szonátákban
superessive szonátán szonátákon
adessive szonátánál szonátáknál
illative szonátába szonátákba
sublative szonátára szonátákra
allative szonátához szonátákhoz
elative szonátából szonátákból
delative szonátáról szonátákról
ablative szonátától szonátáktól
Possessive forms of szonáta
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. szonátám szonátáim
2nd person sing. szonátád szonátáid
3rd person sing. szonátája szonátái
1st person plural szonátánk szonátáink
2nd person plural szonátátok szonátáitok
3rd person plural szonátájuk szonátáik

References[edit]