bonc

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Pronunciation[edit]

Etymology 1[edit]

Back-formation from boncol. Created during the Hungarian language reform which took place in the 18th–19th centuries. [1]

Noun[edit]

bonc

  1. dissection, autopsy (used only in compound words)
Synonyms[edit]
Derived terms[edit]

Etymology 2[edit]

From German Bonze, from Portuguese bonzo, from Japanese 坊主 ‎(bōzu, Buddhist monk). [2]

Noun[edit]

bonc ‎(plural boncok)

  1. bonze (Buddhist priest)
Declension[edit]
Inflection (stem in -o-, back harmony)
singular plural
nominative bonc boncok
accusative boncot boncokat
dative boncnak boncoknak
instrumental bonccal boncokkal
causal-final boncért boncokért
translative bonccá boncokká
terminative boncig boncokig
essive-formal boncként boncokként
essive-modal
inessive boncban boncokban
superessive boncon boncokon
adessive boncnál boncoknál
illative boncba boncokba
sublative boncra boncokra
allative bonchoz boncokhoz
elative boncból boncokból
delative boncról boncokról
ablative bonctól boncoktól
Possessive forms of bonc
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. boncom boncaim
2nd person sing. boncod boncaid
3rd person sing. bonca boncai
1st person plural boncunk boncaink
2nd person plural boncotok boncaitok
3rd person plural boncuk boncaik

References[edit]

  1. ^ Gábor Zaicz, Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 963 7094 01 6
  2. ^ Tótfalusi István, Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 7094 20 2