elégtétel

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

elég +‎ tétel

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ˈɛleːkteːtɛl]
  • Hyphenation: elég‧té‧tel

Noun[edit]

elégtétel (plural elégtételek)

  1. satisfaction, amends (vindication for a wrong suffered)

Declension[edit]

Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative elégtétel elégtételek
accusative elégtételt elégtételeket
dative elégtételnek elégtételeknek
instrumental elégtétellel elégtételekkel
causal-final elégtételért elégtételekért
translative elégtétellé elégtételekké
terminative elégtételig elégtételekig
essive-formal elégtételként elégtételekként
essive-modal
inessive elégtételben elégtételekben
superessive elégtételen elégtételeken
adessive elégtételnél elégtételeknél
illative elégtételbe elégtételekbe
sublative elégtételre elégtételekre
allative elégtételhez elégtételekhez
elative elégtételből elégtételekből
delative elégtételről elégtételekről
ablative elégtételtől elégtételektől
Possessive forms of elégtétel
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. elégtételem elégtételeim
2nd person sing. elégtételed elégtételeid
3rd person sing. elégtétele elégtételei
1st person plural elégtételünk elégtételeink
2nd person plural elégtételetek elégtételeitek
3rd person plural elégtételük elégtételeik