főn

See also: fon, Fon, fón, fòn, fōn, -fón, and Appendix:Variations of "fon"

Hungarian

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈføːn]
• Hyphenation: főn

Etymology 1

From German Föhn, from Late Latin faonius, from favonius (“mild spring wind”), from favere (“to favor”).

Noun

főn (plural főnök)

1. (weather) foehn (a warm dry wind blowing down the north sides of the Alps)

Declension

Inflection (stem in -ö-, front rounded harmony)
	singular	plural
nominative	főn	főnök
accusative	főnt	főnöket
dative	főnnek	főnöknek
instrumental	főnnel	főnökkel
causal-final	főnért	főnökért
translative	főnné	főnökké
terminative	főnig	főnökig
essive-formal	főnként	főnökként
essive-modal	—	—
inessive	főnben	főnökben
superessive	főnön	főnökön
adessive	főnnél	főnöknél
illative	főnbe	főnökbe
sublative	főnre	főnökre
allative	főnhöz	főnökhöz
elative	főnből	főnökből
delative	főnről	főnökről
ablative	főntől	főnöktől
non-attributive possessive - singular	főné	főnöké
non-attributive possessive - plural	főnéi	főnökéi

Possessive forms of főn
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	főnöm	főnjeim
2nd person sing.	főnöd	főnjeid
3rd person sing.	főnje	főnjei
1st person plural	főnünk	főnjeink
2nd person plural	főnötök	főnjeitek
3rd person plural	főnjük	főnjeik

Synonyms

• See at szél

Etymology 2

fő +‎ -n

Noun

főn

1. superessive singular of fő