érem

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to navigation Jump to search
See also: erëm

Catalan[edit]

Pronunciation[edit]

Verb[edit]

érem

  1. first-person plural imperfect indicative form of ser

Hungarian[edit]

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): [ ˈeːrɛm]
  • Hyphenation: érem
  • Rhymes: -ɛm

Etymology 1[edit]

ér (to be worth) +‎ -em (noun-forming suffix). Created during the Hungarian language reform which took place in the 18th–19th centuries.[1]

Noun[edit]

érem (plural érmek)

  1. medal
Declension[edit]
Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative érem érmek
accusative érmet érmeket
dative éremnek érmeknek
instrumental éremmel érmekkel
causal-final éremért érmekért
translative éremmé érmekké
terminative éremig érmekig
essive-formal éremként érmekként
essive-modal
inessive éremben érmekben
superessive érmen érmeken
adessive éremnél érmeknél
illative érembe érmekbe
sublative éremre érmekre
allative éremhez érmekhez
elative éremből érmekből
delative éremről érmekről
ablative éremtől érmektől
non-attributive
possessive - singular
éremé érmeké
non-attributive
possessive - plural
éreméi érmekéi
Possessive forms of érem
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. érmem érmeim
2nd person sing. érmed érmeid
3rd person sing. érme érmei
1st person plural érmünk érmeink
2nd person plural érmetek érmeitek
3rd person plural érmük érmeik
Derived terms[edit]
Compound words
Expressions

Etymology 2[edit]

ér +‎ -em

Verb[edit]

érem

  1. first-person singular indicative present definite of ér

Further reading[edit]

  • érem in Bárczi, Géza and László Országh: A magyar nyelv értelmező szótára (’An Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962.

References[edit]

  1. ^ Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN