kötél

Definition from Wiktionary, the free dictionary
Jump to: navigation, search

Hungarian[edit]

Etymology[edit]

From köt ‎(to bind) +‎ -él ‎(noun-forming suffix)

Pronunciation[edit]

  • IPA(key): /ˈkøteːl/
  • (file)
  • Hyphenation: kö‧tél

Noun[edit]

kötél ‎(plural kötelek)

  1. rope

Declension[edit]

Inflection (plural in -ek, front unrounded harmony)
singular plural
nominative kötél kötelek
accusative kötelet köteleket
dative kötélnek köteleknek
instrumental kötéllel kötelekkel
causal-final kötélért kötelekért
translative kötéllé kötelekké
terminative kötélig kötelekig
essive-formal kötélként kötelekként
essive-modal
inessive kötélben kötelekben
superessive kötélen köteleken
adessive kötélnél köteleknél
illative kötélbe kötelekbe
sublative kötélre kötelekre
allative kötélhez kötelekhez
elative kötélből kötelekből
delative kötélről kötelekről
ablative kötéltől kötelektől
Possessive forms of kötél
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. kötelem köteleim
2nd person sing. köteled köteleid
3rd person sing. kötele kötelei
1st person plural kötelünk köteleink
2nd person plural köteletek köteleitek
3rd person plural kötelük köteleik

Derived terms[edit]

(Compound words):